Betűk és védnökeik

a hazaszeretet azon szent láng, melyért,
bármily gyermeki érzelemnek gúnyolják is
azt a világ hidegen számító cosmopolitái,
nincs mit pirulnunk, mert legtöbb magasztos
cselekedet mégis innen vette, innen veszi,
és innen fogja venni a földön eredetét.

(Kattintson a tábla egy arany betűjére, vagy a lista egy sorára!)

Védnökeink névsora

anonim védnökanonim település2016.08.30.
anonim védnökSopron2016.05.27.
1981-ben végzett faipari mérnök évfolyamSopron2016.08.29.„Szép vagy o hon, bérc, völgy változnak gazdag öledben, / Téridet országos négy folyam árja szegi; / Ám természettől mindez lelketlen ajándék: / Naggyá csak fiaid szent akaratja tehet." /Vörösmarty Mihály ”Magyarország címere/www.skk.nyme.hu/index.php?id=16567&L=1Balázsi Miklós, Bihari Zoltán, Borvári Ágota, Brányi Hilda, Giordan Jenő, Gyarmati Péter, Koflanovics Miklós, Kubinszky Mihály, Dugonics Sándor, Horváth Éva, Horváth Sándor, Dr. Király Béla, Kádár Dániel, Kóbor Béla, Kocsis Lajos, Pagony Péter, Pagonyné Mezősi Marietta, Oláh János, Rába Attila, Sáfár István, Schmuck Antal, Serényi Gábor, Tasnády Gergely, Tasnádyné Soós Márta, Tóth Tamás, Vörös József, Varga Gyula, Veres Gábor
A Soproni Széchenyi István Gimnázium 10. A osztálySopron2016.09.18.www.soproniszig.hu/
Adam Antal, DrSopron2016.08.07.Minden hazájáért tenni akaró embernek legmagasabb példakép Széchenyi István.
Báder Nóra a Petőfi Sándor Általános Iskola 4. osztályos tanulója (2016)Balf2016.06.21."Jót, s jól! Ebben áll a nagy titok." - Orsi Néninek mindent köszönök!
Bakos Ildikó és Horváth TamásSopron2016.07.07.Örülünk ennek a szép civil kezdeményezéshez. Jó Soproninak lenni és mivel a szobor közelében dolgozunk jó lesz minden nap arra járni, és gondolni arra, hogy velünk együtt sok soproni polgár is magának érezte a kezdeményezést.
Bakos TiborSopron2016.05.31."Nincs nagyobb bűn, mint másokat vezetni, másoknak parancsolni, másokon uralkodni akarni - ahhoz való tulajdon és talentum nélkül."www.determin.hu
Banga Lajos Dr.Szombathely2016.07.24."Vadócba rózsát oltok,hogy szebb legyen a föld" Mécs László
Bánó LászlóVisegrád2016.07.14.
Bánóné Rédai AnnaVisegrád2016.07.14.
Barcza AttilaSopron2016.08.31."Egynek minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen."
Basky Zsuzsanna,dr.Budapest2016.08.04.
Bencsik ErzsébetSopron2016.06.29.
Bereczi Éva, dr.Sopron2016.07.21."Nem a munka, hanem a jól elrendelt munka a nemzet gyarapodás talpköve."
Bernáth Árpád,dr. és ÁrpádnéMindszentkálla2016.08.09.The strong resist, the weak despair.
Bocskai Korona HajdúnánásHajdúnánás2016.09.08.Hajdúnánás elkötelezett a nemzeti és a közösségi összefogás mellett. Mint a a Bocskai Korona kibocsátója hisszük, hogy az összefogás és a hagyományaink ápolása az őseinktől kapott értékeink megőrzése mellett folyamatosan új utakat kell keresnünk,www.bocskaikorona.hu
Bonczos Tímea Klára, dr.Sopron2016.07.02.
Borsányi CsaládSopron2016.06.06.Borsányi Zoltán, Borsányi Zoltánné
Botos családBudapest2016.09.29."Messze setétedik már a Ság teteje / ezentúl elrejti a Bakony erdeje / szülőföldem képedet. / Megállok még egyszer s rátok visszanézek, / ti kékellő halmok, gyönyörű vidékek. / Vegyétek bús könnyemet." Berzsenyi Dániel: Búcsú a KemenesaljátólBotos Katalin dr., Botos József dr
Cserháti László Gábor,dr. a Széchenyi Társaság alelnökeBudapest2016.08.16."Jó hazafinak lenni nehéz, de nem lehetetlen" /Virág Benedek/
Dávidházy István, vitéz (†2016)Sopron2016.07.18.
Demcsák OttóSopron2016.06.28."Az életet szeretettel, tudatossággal és áldozattal szolgálnunk kell, melyek az alkotásainkban is meg kell, hogy nyilvánuljanak." (Demcsák Ottó saját szavai)
DENTAL-PANNONIA ZRT.Sopron2017.01.17.www.dentalpannonia.com
Dobos CsaládSopron2016.06.22."Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derűl."Dobos József dr., Dobos Józsefné dr.
Dömötöri LászlóSopron2016.09.05.www.domotoricukraszda.hu
Egervölgyi DezsőZirc2016.07.28.„Ahol nem tiszta erkölcs, igazi hazafiság a talpkő, ott minden inog.”
Entz László, drBudapest2016.09.17.
Entzné Richter SaroltaBudapest2016.09.17.
Farkas Jenő, drGödöllő 21002016.09.13.-
Felületklinika KftBudapest2016.07.22.
Ferenczy családBaden bei Wien2016.06.30.Széchenyi szellemében: Összefogás nélkül meghal a nemzet!Ferenczy Klára, Ferenczy Béla
Fersch Attila és Kemenár KatalinSarród2016.09.20.
Fertőszentmiklós Város ÖnkormányzataFertőszentmiklós2016.06.15.www.fertoszentmiklos.hu
Fodor Tamás drSopron2016.09.20.www.fodortamas.eu
Forgó JózsefnéGödöllő2016.08.01.
Frasztné Barna MártaCsorna2016.07.01.Hazánkért - Rendületlenül!
Full Sopron TeamSopron2016.09.19."A világ is több sokkal, ha kinyújtózunk, nagy hegyekre mászunk." (J.A. 1905-1937)www.full-sopron.hu/Tranta Julianna, Vitray Tamás, Demjén Ferenc , Sz.Koncz István, Gerendás Péter, Tom Lumen, Bársony Attila, Bognár Csaba, Mészáros Tibor
Gangl Arany Kígyó Bt.Sopron2016.08.11.
Gemeinde SieggrabenSieggraben2016.11.21.www.sieggraben.at/
Gibicsár családSopron2016.05.27.
Hajnal SándorSopron2016.05.31.Köszönöm ÉGI és FÖLDI segítőimnek illetve támogatóimnak, hogy segíthetem ezt a kezdeményezést - családi hagyományainkhoz híven.
Hargitai ZsoltBudaörs2016.08.18."Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn."
HBH Stratégia és Fejlesztés Kft.Budapest2016.09.15.Az élhető és fenntartható város lételeme a folyamatos, innovatív városfejlesztés.www.hbhe.hu/
Hegedüs CsaládWinch Wen, Swansea2016.07.06.Tisztelettel és szeretettel támogatjuk a Soproni Széchenyi-szobor megújítására”létrehozott programot. Honfitársi üdvözlettel: Hegedüs családHegedüs Imre, Hegedüs Imréné
Hegedűs Imre Róbert, drWinch Wen, Swansea2016.07.07.
Hegedűs Judit Réka,drGöd2016.08.31.„Én Magyarország férfias felvirulása után sóvárgok” (Adó és Két garas; Budán, 1844.)
Hoffer családSopron2016.06.16."Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött."Hoffer Lajos dr., Amberger Erzsébet dr.
Horváth András és családjaSopron2016.07.06.A gyermekkorom egy részét a Széchenyi téren töltöttem, akkoriban a téren laktunk. Sok emlékem fűzödik oda. Sokat kaptam. Szívesen adok vissza valamit abból, amim most van. Remélem mások is sok szép emléket fognak őrizni a megújult térről.
Horvath Imre, Dr.Wolfratshausen2016.09.30.Soproni vagyok, Sopronban születtem.
Horváth VilmosSopron2016.07.20.
Horváthné Sashegyi Éva, dr.Sopron2016.05.27.
Huiber EditSopronkövesd2016.09.27.
Huiber Tibor, drKőszeg2016.09.16.
Illés Jánosné Jakobey EmmaBudapest2016.08.02.
Irmay AlfrédnéZollikerberg2016.09.08.
Jakobey AnikóSzeged2016.08.02.
Józan Tibor, dr.Sopron2016.06.15.
Józan Tiborné, dr.Sopron2016.06.15.
Karner Cecília és Tamás, dr.Sopron2016.05.27.
Károlyi CsaládSopron2016.07.20."Más nyelven beszélsz, más nyelven írsz, De magyarul álmodsz, magyarul sírsz."Károlyi Georgina, Károlyi - Sebestyén Zsófia, Károlyi Balázs Gyula
Károlyi György, Dr.Sopron2016.06.15.A felirat talán elég lesz magyar nyelven is.
Katona ImreSopron2016.06.28.
Kecskeméti Piarista Gimnáziumban 1966-ban végzett diákjaiKecskemét2016.08.12."Széchenyi munkássága legyen példaértékű a magyar ifjúság számára."www.kecskemet.piar.huBarta János, Bánó István, Bíró Ernő, Dóra János, Fodor András, Gömöri Ferenc, Greksa Ignác, Heffler Gábor, Kiss János, Laczkó János, Lehel Péter, Major Frigyes, Mátyás István, Méhész István, Miklovicz János, Molnár János, Nagy Antal, Nagy László, Németi János, Perlaki Flórián, Rédei Ferenc, Sallai Mihály, Szalczinger József, Terenyi József, Varga János
Kiss Edit Éva, dr.Budapest2016.07.04.Tisztelet és hála illeti a legnagyobb magyart két személyes ok miatt is: az általa alapított MTA-nál dolgozom Budapesten és tagja vagyok a róla elnevezett soproni Doktori Iskolának a NymE Közgazdaságtudományi Karán.
Korányi László, Dr. és a DRC Kft.Balatonfüred2016.08.23.www.drc.hu
Kossányi JózsefSopron2016.07.01.
Kossányiné Kovács MariannaSopron2016.07.01.
Kótai JózsefBudapest2017.01.05.
Kovács FerencSopron2016.06.28.
Kovács GyörgyPaks2016.10.10.
Kovács József, Dr. és családjaBudaörs2016.08.08.Kovács József dr., Kovács Józsefné dr., Kovács Hajna, Kovács Zsolt
Kovács PéterSopron2016.06.13."Akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének - nem derék ember."
Kovács Péter HunorSopron2016.06.13.
Kőhalmy Tamás festőművész, tanárSopron2016.09.15.
Köleséri ImreBudaörs2016.09.17.
Kőrösi Mária,dr. egyetemi docens, a Széchenyi Társaság elnökségi tagjaBudapest2016.07.21."A Magyarnak, hogy valami legyen Európában, magyarnak kell lennie, ez dicső s nemes öröksége."
Krisch ImreSopron2016.08.29.
Kuzsner JózsefSopron2016.07.21."Fogadjátok Hazám érdemes Leányai! [...] munkám ajánlását. Hitelrül szólok, 's a ' mi belőle foly, a' becsületrül, az adott szó szentségérül a cselekedetek egyenességérül.[...] Ti vagytok a' polgári Erény.[...] Üdvözlet és hála Néktek!" Széchenyi
Lakos Imre és CsaládjaGyőr2016.08.19."Két szót tarts szemed előtt minden igyekezetben és hazád boldogítására irányuló törekvéseidben: keresztény és nemzeti. (...) A keresztény szó a különböző vallások követőit fogja egyesíteni; a nemzeti szó minden igaz magyart összesít és többet jelent, mint amennyit a fül hall." (Széchenyi István)
Leitold LászlóVeszprém2016.08.07.
Luthar Jenő, dr. családjaBudapest2016.07.02." Tedd meg, ami tőled telik! És kérjed azt, amire gyönge vagy." (Augusztinus)Luthar Jenő dr.(†2014), Luthar Jenőné dr., Luthar Jenő
Maár AndrásKecskemét2016.05.31.Remek kezdeményezés! Gratulálok a szervezőknek! Jól eső érzés a program részeseként magyarnak lenni!
Maléter Pálné, özvegy, született Gyenes JudithBudapest2016.07.18.„Világ, világ, mily gyönyörű / tudsz lenni! (Mi vagyunk csúnyák.)” /Babits Mihály, 1883-1941/
Mindszenty Andrea, DrBudapest2016.08.09.
Molnár Ágnes, dr.Sopron2016.05.27.
Molnár AlajosSopron2016.07.05.
Müller CsaládBudapest2016.07.26.A haza minden előtt/ ember küzdj és bízva bízzál!Müller Ferenc, Müllerné Mihók Márta
Nagy Bálint, dr.Sopron2016.06.13.
Nagy Sándor, Dr.Szeged2016.08.07.Széchenyinek ez a gondolata ma aktuálisabb, mint korában volt.
Náray-Szabó GáborBudapest2016.08.09.
Némethné Bartik Zsuzsa, dr.Körmend2016.07.18.„Először csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen.” /Assisi Szent Ferenc – 1181-1226/
Noll László dr és dr Nollné dr Maráczy MargitNagykanizsa2016.08.30.
Nusser GyörgynéBezenye2016.06.07.
Oberfrank PéterGöd2016.06.28.
Orbán Aladár, dr. és nejeSopron2016.09.08.Egyetértünk a kezdeményezéssel, és örülünk, hogy mi is egy betű védnökei lehetünk.
Orbay László, dr. és Orbay Judit,dr.Sopron2016.08.01.“Az ember csak annyit ér, amennyi hasznot hajt embertársának, hazájának és ezáltal az egész emberiségnek..” (Széchenyi István) Köszönetünk azoknak, akik ennek szellemében munkálkodnak a szobor felujításán.
Országos Széchenyi Kör elnökségeNagycenk2016.06.28.„A tett, a százezreknek egy célra törő cselekedete emelheti fel a nemzetet” figyelmeztet minket Széchenyi, ezzel a védnökséggel sokan átélhetik az összetartozás és a közös cselekvés felemelő érzését is.
Országos Széchenyi Kör Szabolcsi CsoportjaNyíregyháza2016.09.28.www.szechenyi-kor.hu/
Országos Széchenyi Kör tagjaiBudapest2016.09.28.www.szechenyi-kor.hu/Bálint Katalin, Ihász Gizella, Újvári Rudolfné
Országos Széchenyi Kör tagjai: Újhegyi Ágoston és Almássy Lászlóné és családjukNagycnek2016.09.17.
Papp ÉvaSzeged2016.06.27.
Papp Keve KadocsaBudajenő2016.07.14.Mert a gondolat bennünk elenyészhet, ám megint Széchényi írja: „A belbecs ritkán csábít, ritkán varázsol. Ellenben, mily tündér befolyása van a külsőnek.” (Hunnia 16.old.) Széchényi mindenki elé tárt gondolatának legyen hát határtalan befolyása.
Parragh családSopron2016.09.21.Parragh Antal, Parraghné Gál Melinda, Parragh Benjamin Márk, Parragh Olivér Dániel
Pataki AndrásSopron2016.06.28."Azért indulok el mindig egy nagy útra, hogy bennem is elinduljon valami." (Cholnoky Jenő)
Péchy IstvánSolymár2016.07.17.
Péchy IstvánnéSolymár2016.07.17.
Péchy LászlóSolymár2016.09.08.
Péchy MáriaBudapest2016.06.28.
Perkovátz TamásSopron2016.05.27.„Merjetek nagyok lenni, ti, kik jobbra vagytok híva, születve”
Perkovátz-Ház munkatársaiSopron2016.06.06."Egynek minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen."www.perkovatz.huHorváth Vivien, Szigethi Róbert, Puffler Zita, Németh Tamás, Bakó Rebeka, Tóth Zsuzsanna, Böröndi Annamária, Kovács Máténé, Kupó Márk, Brenner Csaba, Németh Roland, Báder Nándor, Kémenesi Mária, Gáll Tiborné, Pohlinger Tímea, Csemez Mihályné, Kéri Adrienn, Tóth Tamás, Hadarits Balázs, Horváth János
Petráss László, fia Petráss Péter, leánya Petráss AlexandraBudapest2016.06.07.Nincs magasztosabb érzés, minta a hazát szeretni mindenekelőtt. Ez a program talán eljut a bezárt fülekbe és segít megérteni, hogy a hazaszeretet izmusoktól és oldalaktól mentesen érheti csak el a célját.
Pirger KárolynéSopron2016.05.27.
Poliklinika KftSopron2016.08.01.
Pomezanski GyörgyBudapest2016.06.28.
Rácz családSopron2016.11.21.
Rajka és Vidéke TakarékszövetkezetMosonmagyaróvár2016.07.14.www.rajkaitakarek.hu
Rotary Club SopronSopron2016.09.14.www.rotarysopron.hu
Rubovszky András dr.Budapest2016.08.12." Hinni és hihetni egymásnak"szechenyitarsasag.hu
Schöll CsaládSopron2016.09.21."Nemes önbizalom, de ne az önhittség Rugói lelkedet nagy célra feszítsék, Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben."Schöll Petra, Schöllné Juronics Katalin, Schöll Péter
Schönburg-Széchenyi BeatrixMünchen2016.08.02.„Születésének 225. évfordulóján - mint egyenes ági dédunokák - szeretnénk tisztelegni Dédapánk emléke előtt. A szobor talapzatába vésett betűk örök időkre hirdessék az Ő hazaszeretetét, példát állítva a kései utódok elé. A nemes gondolatért és annak megvalósításáért illesse köszönet és tisztelet a szervezőket.”
Schönburg, Maya FelicitasEgham2016.08.02.
Sebestyén IstvánBudapest2016.07.20.
Simkó Emil, dr.Sopron2016.06.29.
Simon István, dr.Sopron2016.05.27.
Soós István, Dr.Sopron2016.06.02."Én Magyarország férfias felvirulása után sóvárgok. Minden, bármi hasznos legyen is egyébiránt, mi e végcélhoz nem vezet, nem közelít, nem elégíti ki lelkem szomját."
Sopron és Vidéke IpartestületSopron2016.11.29."Isten áldd a tisztes Ipart !"ipartestulet-sopron.hu
Sopron Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és IparkamaraSopron2016.07.18."Egynek minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen."www.sopronikamara.hu
Soproni Erdélyi KörSopron2016.07.19.
Soproni Evangélikus EgyházközségSopron2016.09.16.sopron.lutheran.hu
Soproni Horvát Kulturális EgyesületSopron2016.09.10.
Soproni Horvát Nemzetiségi ÖnkormányzatSopron2016.09.10.
Soproni Petőfi Színház színművészeiSopron2016.06.28.Ács Tamás, Horváth László, Kovács Frigyes, Molnár Anikó, Papp Attila, Savanyu Gergely, Sárdy Zoltán, Simon Andrea, Szlúka Brigitta, Szőcs Erika
Soproni Római Katolikus Egyetemi LelkészségSopron2016.06.15.paulinum.nyme.hu
Soproni Széchenyi Gimnázium 9.Ny osztálySopron2016.09.20.
Soproni Széchenyi István Gimnázium 11.b osztálya és Szentpáli Ágnes osztályfőnökeSopron2016.09.09."Ha csekélységekben nem vagyunk szigorúak önmagunk iránt, nagy dolgokban, ha akarunk, sem lehetünk. " Széchenyi Istvánsoproniszig.hu/Acsádi Bálint, Balogh Boglárka, Biczi Dorottya, Brand Bálint, Csallóközi Péter Csaba, Csohány Dávid, Demcsik Máté, Fazakas Viktória, Gál Fanni, Gál Petra, Gulyás Bettina, Haluska Máté, Homoki-Farkas Máté, Horváth Hédi Judit, Horváth Johanna Veronika, Horváth Réka Anna, Kelemen Kristóf Zsolt, Kovács Marcell, Nagy Bíró Benedek, Nyikos Benjamin, Pető Eszter, Rada Ákos Gábor, Schönberger Eszter, Schügerl Vilmos, Soós Bence, Soós Linda Philippa, Szabadi Judit, Takács Adrienn, Tóth Enik
Soproni Széchenyi István Gimnázium 12.b osztálya és Kurányi Éva osztályfőnökeSopron2016.09.13."Értünk hevült, miattunk megszakadt szív, / Te, az enyészet ágyán porladó! / Késő, de tartozott szent hódolat hív: / Egy nemzeté, ím, e hálás adó" ( Arany János: Széchenyi emlékezete - részlet )soproniszig.hu/Banicz Lili, Baumgartner Benita, Élő Máté, Gasztonyi Fanni, Hársas Laura, Hordós Alex, Kiss Kinga, Kulcs Péter, Lovas Tamás, Martos Eszter, Móricz Gréta, Orbán Vanessza, Őri Eszter, Pánczél Blanka, Pandur Petra, Pap Márton, Pfandler Bálint, Pintér Nikolett, Polán Rebeka, Schranz Cintia, Szemes Beatrix, Szentes Gréta, Szilágyi Borbála, Szlávik Zsófia, Thalabér Zoltán, Tóth Kristóf, Vass Klaudia, Zsidy Enikő
Soproni Széchenyi István Gimnázium 7.A osztályaSopron2016.09.16.
Soproni Széchenyi István Gimnázium 9. b osztálySopron2016.09.16.Bajusznács Nikolett, Csiszér Zalán, Daghefli Akram, Divós Lili, Fodor Ferenc, Gáncs Adrienn, Győri Anna, Hegedűs Alexa, Kajtár Zsófia, Karácsony Tamara, Katona Tímea, Kőhalmy Ádám, Kun Nikoletta, Kustor Karolina, Lajosfalvi Benedek, Nagy Csenge B., Orosz Lili, Pinezits Krisztián, Pölczman Soma, Salda Csilla, Schmilliár Zalán, Siklódi Viktória, Szendrődi Anna, Takács Szilvia, Tátrai Dóra, Tóth Petra, Tóth Viktória, Vörös Laura, Zámbó Dominika
Soproni Széchenyi István Gimnázium tantestületeSopron2016.09.11.soproniszig.hu/
Stadtgemeinde Oberpullendorf / ÖsterreichOberpullendorf2016.11.08.www.oberpullendorf.at
Stumpf István alkotmánybíróBudapest2016.07.21.
Szabó MiklósSopron2016.09.14.A program mögött húzódó gondolatra teljesen ráigazíthatók Gárdonyi Géza szavai: „A betű kulcsa a szellemi kincstárnak.”
Szakál IstvánZalaegerszeg2016.09.28.
Szalma Károlyné és Szalma KatalinBudapest2016.09.17.
Szarka László CsabaSopron2016.08.02.„Most tisztelegni jöttünk, és … erőt meríteni jöttünk. Erőt meríteni a munkához és – ki-ki elgondolása és hite szerint – kérni az Úristent, hogy adjon egy Széchenyit Magyarországnak.” (Pálinkás József MTA-elnök, Nagycenk, 2011. november 2.)
Széchenyi István Gimnázium, Öregdiák Társasága, Sopron, Templom u. 26.Sopron2016.11.21.Névadónk, Széchenyi István, a legnagyobb magyar, akinek eddig még, sajnálatosan nem született méltó örököse. Németh Kálmán elnöksopronszig.hu
Székely Csaba IstvánNew York2016.09.03.
Székely Csaba, Dr.Sopron2016.06.01.Szinte egész életemet végigkísérte Széchenyi tisztelete. Csak a két határesemény: a Széchenyi Gimnáziumban érettségiztem, jelenleg pedig a Széchenyi István Doktori Iskolát vezetem a soproni egyetemen. Tartozom Neki a védnökséggel.
Székely GyulaVarsó2016.08.01.
Székely Miklós, Dr.Pécs2016.08.06.
Szekeres ErzsébetGödöllő2016.06.28.
Széles ZsuzsannaGödöllő2016.06.02.
Szemerey családSopron2016.09.15.Örülök, hogy az emelkedett gondolat megvalósításának részese lehetek!
Szemes Krisztina és Szemes TiborSopron2016.09.14.
Szenkovits PéterHarasztifalu2016.05.27.Az ember(i)ségnek makulátlanul légy híve, oh magyar!
Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és KollégiumSopron2016.09.19.www.sztorsolya.hu
SZIG Sopron 9.DSopron2016.09.18.
Szigethy Balázs, dr.Győr2016.06.03."Csak a múlt megbecsülésén épülhet fel a jelen."
Szilágyi László, dr.Sopron2016.09.23.www.dentalpannonia.com
Szilágyiné, dr. dr. Fodor ZsuzsannaSopron2016.09.23.www.dentalpannonia.com
Szokolay SándornéSopron2016.06.27.
Szőnyi Edit dr.Sopron2016.09.18.
Thurn und Taxis, GloriaRegensburg2016.08.04.
Tolnai Ivánné Jakobey IldikóNyergesújfalu2016.08.14.
Tolnay GusztávVál2016.09.06.
Törőcsik Mari, a Nemzet SzínészeVelem2016.07.16.„Kimondhatatlan jól van, ami van. Minden tetőről látni a napot.” (Pilinszky János, 1921-1981)
Újbudai Széchenyi István GimnáziumBudapest2016.08.03.www.szechenyigimnazium.hu
Úry CsaládSopron2016.07.19.
Vámos JózsefÚjkér2016.05.27.
Varga Balázs GergelyBudapest2016.07.14.A legnagyobb magyar egyik gondolatának a szobrára vésése volt amikor a dolgok megszokott menetébe ütközött, de győzött a nemes lelkűség a kezdeményezéssel és a közösségi szellem a betűk feletti védnökséggel. Folyt.: Papp Keve
Varga István JózsefBudapest2016.07.14.“Az embereket annyira elnyomta és tompította a dolgok megszokott mente, hogy nékik minden nemes, önzetlen tett őrültségnek tetszik – de jaj annak az országnak, melyben a nemeslelkűség és a közösségi szellem bűn!” (Sz.I.Napló,1826.05.20.) Folyt.V. B.
Varga JenőSopron2016.05.31.KÖVESSETEK!
Vendel MiklósPully2016.07.22.Gróf Széchenyi István áldozatkészsége, alkótószenvedélye és gyakorlati munkássága legyen a jelen és jövő nemzedék példaképe!
Verő József, dr.Sopron2016.06.03."Legyen minden magyar utód különb ember, mint apja volt."
Völcsey Gyula, dr.Csorna2016.07.01.Hazánkért - Rendületlenül!
Vörös ÁkosSopron2016.07.11.Köszönet a program kiagyalóinak. Ha valaha, manapság nagy a szükség és az igény az ilyen jellegű kezdeményezésekre
Weinhäusel Borászat, NeckenmarktNeckenmarkt2016.08.18.Örömünkre szolgál, hogy egy ilyen nemes összefogás részesei lehetünk, a közös múlt, a közös jelen együttes előremutatást ad nekünk mindannyiunknak a közös jövőre.www.weinhaeusel.atWeinhäusel Christian, Weinhäusel Zsanett, Weinhäusel Patrik, Weinhäusel Dávid, Weinhäusel Dominik
Wrede KonstantinWillebadessen2016.08.02.
Wrede-Széchenyi, AlexandraWillebadessen2016.08.02.„Születésének 225. évfordulóján - mint egyenes ági dédunokák - szeretnénk tisztelegni Dédapánk emléke előtt. A szobor talapzatába vésett betűk örök időkre hirdessék az Ő hazaszeretetét, példát állítva a kései utódok elé. A nemes gondolatért és annak megvalósításáért illesse köszönet és tisztelet a szervezőket.”
Wrede, ChristinaWillebadessen2016.08.02.
Zachár GyulaPécs2016.10.28.Mint regi soproni diak kotelesegemnek erzem, hogy ehhez a mozgalomhoz hozzajaruljak.
Zwickl JózsefSolymár2016.08.29.