A szobor műleírása és méltatása

Széchenyi István soproni szobrát Izsó Miklós gipszmintája alapján Mátrai Lajos György készítette 1897-ben.

A szobormű első leírását idézzük a Vasárnapi Ujság 1897. május 30. számából:

Széchenyi Istvánnak e legújabb szobra egyszerű, de hatásos alkotás. A művész annyiban eszményített, hogy a termetet és tagokat az egykori valóságnál kissé vaskosabbakká tette az úgynevezett “történelmi szépség” érdekében, de különben teljes hűséggel igyekezett és tudta is előállítani a hasonlatosságot. Széchenyi alakja díszmagyar ruhában, bal vállára panyókásan vetett mentében, s méltóságos, nyugodt szónoki állásban elhelyezve áll, jobb kezével némi mozdulatot tesz, mintha éppen kimondott szavainak akarna nagyobb nyomatékot adni, balkezével kardjára támaszkodik.
A czélnak, mint a szobrászművészetnek is díszére váló szobormű almási kőből faragott szép alakú talapzaton áll, melyre elül a Széchenyi név, a hátsó lapon pedig ez van vésve: “Hazánk fönnállásának ezredik évében a legnagyobb magyarnak Sopron vármegye és Sopron sz. kir. város közönsége”
(Forrás: Vasárnapi Ujság, 1897. május 30.)

A soproni Széchenyi szobor Mátrai Lajos György munkája, hazai történelmi szobrászatunk jeles alkotása. Tagoltságában beszédes, plasztikai összefüggéseiben kiegyensúlyozott lendületű szobor. Gesztusaiban tartózkodik a túlzásoktól, alapmozdulatában természetes egyensúlyt képez a kiegyenlítő-kiasztikus mozgás, ezzel kiemelkedik a hazai történelmi szobrok sorából. Plasztikai mozgása mellett jól pozicionált a térbeli helyzete, igényli és telíti a rendelkezésre bocsátott városi térszövetet. A talapzat lépcsőzetes aránya jóval a szemmagasság fölé emeli a szobrot, aminek következtében erősen hat ránk a formák térbeli rövidülése, valamint ennek következtében a környezetéből kiemelkedő szobor sziluettérzékennyé válik, a körvonalait már nem zavarhatja meg a növényzet, vagy az építészeti környezet, így lehetőségünk van a finom részletek végigjárására. Az égboltra rajzolódó aprólékos, karakteres részletek, mint a szakáll, bajusz, gombsor, szőrme texturái adják meg a szobor intimitását, ezzel biztosítják a nagyított méretek ellenére is érzékelhető közvetlen hatást. Ez az a feszültség ami Mátrai Lajos valódi érdeme, szobrászati tanításának, műgondjának esszenciája. A hatásában zárt, belső mozgásaiban elevenen tagolt szobor megismerésének záloga, a feltárandó, benne rejlő körplasztikai igény megélése, amely érzés feszültsége csak a szobor valódi körüljárásával oldható fel. Ezt segíti, irányítja a szobor térkitöltő, térszervező ereje. A szobor elölnézeti képéből szemlélve megállapítható, hogy ebből a fő nézetből indul ki és itt összegződik a tagok mozgása, a támasztó és játszóláb iránya, a kardot támasztó kéz ereje, a szabadon mozduló jobbkéz szónoki játéka, majd a lendület innen osztódik szét a többi nézetek felé. Ez adja a szobor frontalitását, fő nézetét. Az oldalnézetek adják meg a szobor lendületét, dinamikáját a kard ívével, a bal lábfej kilépő karakterével, a függőleges és ferde részletek egymáshoz való viszonyával, a tagok belső ritmusával. A szobor hátoldali nézete a legnyugodtabb, legstatikusabb, ide futnak össze a részletformák, és lelassulva tömeggé rendeződnek, térfogattá, gravitációvá, ez adja a szobor vertikális súlyát. A fő nézetek közötti finom áthelyeződésünk közben, a formai átmenetekben mozdul meg valójában a szobor, a haladási irányunk és a kiválasztott lépésritmusunk szerint. A szobor küllemének jellegzetes karaktert kölcsönöz a felületén természetesen képződő bevonat, a patina. Az öntött bronz anyagából adódó nemesen derengő zöld patina gazdag színárnyalatokkal jeleník meg a szobron, így színeivel minden évszakunkban központi szerepet kaphat a soproni Széchenyi téren és Sopron városában egyaránt.